tematizálás

Egy családban, baráti körben, bármilyen közösségben számos téma felmerül, amivel foglalkoznak. Ez általában jelzi, miről is szól az adott csoport. Munkahelyen a munkával kapcsolatos témák gyakoriak, haveri körben a szórakozás, családi körben a praktikus dolgok és hogy mi van egymással.
Ha jelen van függőség egy csoportban, akkor ez általában meghatározza a témákat. Nem csak úgy, hogy erről van szó, a személyről, a szerről, a viselkedésről, az ehhez kapcsolódó történésekről – hanem az is tényező, ha ezekről pont nem lehet beszélni. Minden közösség szabadságát jelzi a felmerülő témák szabadsága, és ezzel összefüggésben a kényes és kerülendő kérdések, keményebb esetben tabuk mennyisége.
Számos más családi téma is létezik: a családi hiedelmek, legendák, titkok. A régi dicsőség, a nagyon alulról felemelkedés meghatározhatja a családi identitást, ahogy a családtagok kategorizálása és értékelése – gyakran összhangban az illető önértékelésével. Egyes események jelentős pozitív vagy negatív hatása lényeges része a család történetének s énképének, általában inkább a veszteségek, mint a nyereségek jelennek meg. Szinte végtelen téma lehet, ami kisebb nagyobb mértékben meghatározza a család önmagára és tagjaira való gondolását, az ezekhez való viszonyulást, az összetartozást vagy adott esetben kirekesztést.
A függőség erős tematizáló erő, többnyire egy komplex rendszer kiépítésével jár együtt: miért is alakult ki, milyen események vezettek idáig, milyen személyiségbeli hiányosságok tartják fenn, kinek mit kéne csinálni (ami általában nem sikerül), ki miért felelős vagy nem felelős, milyen mentegetések és hibáztatások elfogadhatóak…
Olyan erős a függőség meghatározó ereje, hogy gyakran a család egész működése e köré épül. A szükséges döntéseket – nyaralás, nagyobb vásárlás, munkahely- vagy iskola váltás/választás, költözés, stb. – nagyban meghatározza a függőséghez, függőhöz való viszony: vajon milyen hatással lesz rá? Az egyéb szempontok is felmerülnek, de a döntést a függőség és az ezzel kapcsolatos dolgok döntően befolyásolják.
Mivel a fókusz a függőségen, ez által a függőn van, a többiek valahogy súlytalannak tűnhetnek, a szerepük a kimerül a függőség kiszolgálásában vagy az az elleni küzdelemben – mintha nem önálló, saját életet élnének. Ami velük történik, ami róluk szól vagy őket érinti másodlagos a család nagy és alap témájához viszonyítva. A családtörténet mellékszálain mozognak, kisebb anekdoták szónak csak róluk.
A függőségnek lehet szerepe is a családban, akár pont ez a tematizálás. Mert ha nem erről szólnának a mindennapi interakciók, akkor miről? Valami titokról, szégyenről, esetleg ürességről? Tulajdonképpen kötőanyag egy függőség, lehet a nélkül szétesne a közösség? Ki kéne találni, miről szóljon, ha nem erről? Még megoldhatatlanabb helyzettel kéne szembesülni, míg a függőség jelenvalóságában kicsit olyan, mintha az lenne a probléma és majdnem kézben lenne tartva? A függő menekül a függőségbe, vagy a család, akinek kapóra jön ez a mentség?
Rengeteg kérdés merül fel, rengeteg válasszal, akár egyszerre többel is. Hiszen a függőség mindenkinek mást jelent, és olykor nem is csak egy dolgot. És időben is változhat, az évek során más lesz a jelentése és szerepe.
A tendencia viszont lényeges. Ha egy közösség tematikájában szűkül, szűri a felvetődő kérdéseket az ritkán hatékony, építő és a tagok számára kielégítő. Ellenben ha változnak a témák és a fókuszok mikor kire esnek, úgy jóval kedvezőbb a társas kapcsolat. Mindenki számára.

forrás: segito-konzultacio

nem volna rossz gyerek, csak…

Nem volna rossz gyerek, csak…
Kortól, nemtől, lényegében minden személyes jellemzőtől függetleníteni lehet ezt a megszokott mondatot, amiben egyszerre van elfogadás és elutasítás. Mint oly gyakran, szinte minden kapcsolatban.
Elfogadni azt szoktuk, ami tény, természeti törvény, befejezett és megmásíthatatlan. A gravitáció, az időjárás ilyen, nem feltétlenül tetszik, de ez van.
Elutasítani pedig azt szoktuk, ami nem tetszik, kellemetlen számunkra, kifejezetten káros, valamiért elfogadhatatlan.
Egymással is így vagyunk, egyszerre tudjuk, hogy ez van, közben meg jó lenne kissé másképp. Magunk miatt, de olykor a másik is számít. Mert van, amikor nem csak a saját érdekeinket nézzük, hanem a másikét is, számára is jobb lenne másként, neki is kellemetlen.
És az egyszerű helyzetből kiindulva lassan egy igen bonyolult helyzetet látunk. Elfogadom a másikat, elismerem, tisztelem, esetleg szeretem is. Éppen ezért fontos nekem, hogy mi van vele, szeretném ha jól lenne. Viszont a társasága, jelenléte vagy bizonyos megnyilvánulásai kellemetlenek számomra, azokat kevésbé ismerem el, tisztelem vagy szeretem. Vagy akár ellenszenves is lehet ez az ellenszenves összetevő. Mert ez az ő része, alkotó eleme, de sokkal jobb lenne nélküle. Neki is, nekem is.
Ahogy ez elindul, úgy idővel fokozódik, talán a benne levő jó is még jobbnak tűnik, de hogy a rossz az rosszabbnak, az biztos. És a kezdeti alapvetően pozitív érzéseim egyre negatívabbakká válnak, egyre reménytelenebbnek tűnik az egész helyzet, rossz irányba alakulnak a dolgok.
Ez már nem az a kapcsolat, nem arról szól. Ő már nem az akivel kezdtem, és talán én sem. Kialakul a kiábrándulás, tehetetlenség, egyre ritkább és halványabb a remény valami jóféle változás felé, akár csak egy kicsit is. Volt sok próbálkozás, kedves, haragos, olykor fedeztem vagy felvállaltam konfliktust. Időleges javulások és nagy romlások.
Elvileg tudom, hogy az ő élete, de részben mégis az enyém is. Olykor nagyon, máskor csak kicsit, de mégiscsak összetartozunk. Az ő élete láthatóan élhetetlenné kezd válni, engem meg húz magával. El is kéne szakadnom, meg is kéne mentenem. Ki kéne alakítanom a saját, önálló életemet, vigyázni kéne magamra, miközben tart ez a kapcsolat. Talán megtart, talán visszatart, de egy olyan kapcsolat, ami most nekem kikerülhetetlen tényező.
Nyomaszt a felelősség, én is tehetek a kialakult helyzetről, az állapotáról, legalább részben miattam van. Követtem el hibákat vagy elmulasztottam dolgokat, de biztos, hogy nem voltam elég jó, mert akkor nem ez lenne. Szégyellem is hát a kialakult helyzetet meg haragszom is, magamra, a másikra, a körülményekre, az egészre. És csak romlik, én meg tanácstalan vagyok.
Pedig nem volna rossz gyerek, csak…

2020 augusztusa: folytatás

Folytatjuk. Merthogy alig kezdtük volna el, máris csökkentenünk kellett a kapcsolatainkat. Most folytatjuk, óvatosan és körültekintéssel, maszkban és lehetőleg szabad levegőn.
A hozzátartozókkal kezdenénk, hozzátartozónak lenni nagyon sok kérdést és nehézséget vet fel. Mennyiben és hogy tudok segíteni a függőnek? Mi lesz az én életemmel? Lelkiismereti és becsületbeli dilemmák, kiszolgáltatottság, zsarolások, ígéretek, szégyenkezés, harag – és még annyi minden kavarog bennünk.
Segíthet, ha tudjuk mások, hasonló helyzetben levők hogy vannak ezzel. Esetleg mit érdemes és mit kevésbé. Tanulhatunk egymástól, taníthatjuk egymást, megoszthatjuk tapasztalatainkat – vagy egyszerűen együtt vagyunk. Ennek is van jelentősége...

A hónap első és harmadik keddjén 16:30-kor találkozunk a KIE házban - Békéscsaba, Kinizsi u. 11.